Szálloda

Sárvár

Sárvár városa különösen gazdag a római korig visszanyúló történelmében, valamint turisztikai jelentőségében. A város területe a kedvező természeti és földrajzi adottságainak köszönhetően az újkőkor óta lakott. A rómaiak Bassiana néven alapítottak a közelben települést. A város magyar nevét a vizekkel, mocsarakkal körülvett Árpád-kori földváráról kapta. Sárvár az 1970-es években újabb üzemekkel, valamint a Csónakázó-tóval és a Parkerdővel, valamint iskolákkal gazdagodott. A Nádasdy-vár felújítását követően, 1978-tól a korábban is itt működő múzeummal együtt a város közművelődésének központjává vált. A XXI. század első évtizedében a település fejlődését az ipari kapacitás mellett az egészségturizmus fellendülése határozta meg. 1968-ban felépült az első termálfürdő. 2004-ben Sárvár tagja lett az Európai Királyi Fürdővárosok Szövetségének, majd megnyílt a négycsillagos Bassiana Hotel. Sárvár 2012. október 19-én ünnepélyes keretek között vehette át a gyógyhely minősítésről szóló oklevelet. „Sárvár – Gyógyvarázs” és „Sárvár – Arborétum” elnevezéssel egy egyéves eljárást követően a város két területe is megkapta a gyógyhelyi minősítést.

Sárvár gazdasági élete, turizmusban elfoglalt vezető szerepe, illetve gazdag kulturális élete, kínálata a várost Magyarország egyik kedvelt településévé avatta, a vendégéjszakák számát tekintve az ország TOP10 településeinek egyike.